Megfogadtam, hogy nem panaszkodom. Ez most nem is az. Tényközlés. Nem tudom, mi van az emberek nagy részével. Lassan én is kezdek üldözési mániában kitörni. Megkeseredett emberek bármire képesek. És túl sok van belőlük. Most veszem csak észre. Nem lehet már semmi pozitívat mondani. Ha sírsz, ha panaszkodsz, na, az a jó. Akkor egy alomból való vagy. Ha nem? Akkor utálat, irigylés tárgya. Ebből baromira elegem van. Lehet, hogy most kerülök csak ki a valóvilágba, bár nem hiszem. Eddig is tapasztaltam ezt is, azt is. De most az egy napra jutó sok volt. És egyre több. Ha nem beszélek, csak az időjárásról, talán jobb. Bár már arról sem. Mindenhol keresik a pletykára éhesek az infot. Bármiből tudnak bármit csinálni. És aztán csinálnak is. Most már értem, hogy ki, miért nem szól. Ki, miért nem őszinte és nyílt. Nekem is nehezemre esik. Mikor már egy jóindulatú megjegyzéstől rádugranak, az gáz. És mikor azt merem mondani, hogy jól vagyunk, akkor rögtön olyat kérdeznek, hogy lehetőleg eszembe jusson: ugyanmár, semmi okom rá, hogy jól legyek.
Azért is jól vagyok. Sajnos, vagy szerencsére másképp látom az életet. Mindigis másképp láttam. Most egyre inkább látom, hogy másképp látom. És az embereket is másképp.
Ja, hogy nem vagyunk sokan? Nem számít. Úgyis találok olyanokat, akik legalábbis hasonlóan. Aztán lehet, hogy kiderül, mégsem. Akkor igyekszem ismét megérteni. Őket is. És továbblépni. Azt sem bánom már, hogy egyedül vagyok sokszor ezekkel a gondolatokkal. Hogy én magam is azt hiszem, hogy... Nem, nem naivitás. Hanem már-már őrület.
Nem, nem egyszerű. Napi munka, harc. És én is sírok. Néha sokat.
Néha nagyon elkeseredem. Néha nagyon egyedül érzem magam. Akkor is, ha társaságban vagyok. És mégis. Hiszek az emberi jóságban. Hogy valahol mindenkiben ott van. Képes is vagyok meglátni. Képes vagyok látni a sérüléseket ami olyanná tett valakit, amilyen. Nem is akarom elveszíteni ezt a képességem.
Engem is meg lehet bántani. Persze. Nekem is tud fájni. De még hogy. Azt viszont nem akarom, hogy érzéketlenné váljak. Hogy ne értsem meg, ki miért olyan, amilyen. Harcolok. Magammal, magamért. Magammal, másért. Magammal, másokkal, érted.
Olyan jó lenne, ha ezt megértenéd.
